"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"


[Evangelium] 2007. december 9.
Advent 2. vasárnapja


Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: "Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!" Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
    Készítsétek elő az Úr útját,
    tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: "Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!"
Mt 3,1-12

Elmélkedés:
Csak a csendben
Nyaranta, amikor gyerekekkel szoktam táborozni, mindig korábban szoktam kelni, mint a gyerekek. Ilyen alkalmakkor sokszor megcsodáltam már a napfelkeltét. A látóhatár lassan világosodni kezd, a felkelő nap fénye előtör a messzeségben, de a napkorongot még nem látni. Az egyre erősödő fénysugarak jelzik, hogy hamarosan előbukkan az igazi fényforrás, maga a nap. Az adventi időszak a napfelkelte előtti percekre hasonlít. Már látjuk a közeledő fényt, amely egyre erősebben ragyog, de még várnunk kell egy kicsit az igazi fény megjelenéséig, karácsonyig. Ahogyan a felkelő nap előreküldi közeledtét jelző fénysugarait, ugyanúgy Jézus is előreküldi az előfutárt, Keresztelő Jánost, aki a Megváltó közelgő érkezéséről beszél nekünk.

A múlt hétvégén, Advent 1. vasárnapján arra bátorítottam mindenkit egy négy esztendős kislány példája segítségével, hogy keressük az igazi fényt. Bár a világban sokféle fények gyúlnak decemberben, nekünk, keresztényeknek az igazi világosságot érdemes keresnünk, aki maga Jézus. Keresésünkben az adventi időszak elmaradhatatlan alakja, Keresztelő Szent János érkezik segítségünkre a mai vasárnapon, aki Jézusra irányítja a figyelmünket.
Mondhatnám úgy is, hogy János a napsugárhoz hasonlít. Már megvilágítja utunkat, de még nem látjuk az igazi fényt, Jézust. Az evangélium tehát nem Jézusról szól, hanem az Ő előfutáráról, Jánosról, akinek egykor az volt a feladata, hogy felkészítse a választott népet a Megváltó érkezésére. Ma, Advent 2. vasárnapján pedig nekünk segít, hogy felkészüljünk Jézus születésének ünnepére és tovább haladjunk adventi utunkon. János nem némán érkezik, hanem szól hozzánk. Egyszerű, világos, érthető szavakkal szól hozzánk. Vajon mit mond? S meghalljuk-e egyáltalán, amit mond?

Amennyire nehéz a sokezer lámpa között észrevenni egyetlen gyertya lángját, ugyanolyan nehéz vállalkozás a mindennapi hangzavarban meghallani az igazi hangot, amely megtérésre szólít, s amely Istenhez vezet. Nehéz, de nem lehetetlen! Keresztelő János hangját egykor talán könnyebb volt meghallani. A pusztában amúgy csend van, tehát ha valaki megszólal, messzire hallatszik hangja. Napjaink városaiban, ahol az emberek sokszor még a pusztai magánynál is nagyobb egyedüllétet élnek át, nagyobb a zaj, a lárma, a hangzavar. Az ember szívében megszólaló hangokat könnyen elnyomja a gépek zaja, az utcai sokadalom zajongása, az emberi zsivaj, a fülsüketítő veszekedés, a televíziók és rádiók szinte mindent betöltő hangja. Ebben a nagy hangkavalkádban kellene nekünk odafigyelnünk azokra a csendes, szelíd hangokra, amelyek Jézusra irányíthatják figyelmünket. A külső hangforrásokat nehéz volna kikapcsolnunk, de mégis egy belső csendet kellene elérnünk, különben még az is megtörténhet, hogy karácsony éjszakáján még az angyalok énekét sem fogjuk meghallani. Pedig ők szépen énekelnek és igazán jó hírt, örömhírt hoznak a pásztoroknak, s nekünk.

Ha sikerül egy kis csendet teremtenünk magunk körül és bennünk, akkor biztosan meg fogjuk hallani Keresztelő János hangját, aki nekünk is ugyanazt mondja, amit egykor azoknak, akik hozzá mentek: "Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét!" (Mt 3,8). Csak a csendben hallhatjuk meg a megtérésre indító isteni szót. Az Advent bűnbánati idő. Alkalmat ad nekünk arra, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az Adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Jól tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem az isteni bűntetéstől való félelemből fakad, hanem az iránta érzett szeretetből. Fejezzük ki Isten iránti szeretetünket azzal, hogy bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat, s akkor bátran remélhetjük, hogy karácsony éjjelén találkozunk majd az emberré lett Szeretettel.
(Horváth István Sándor)

Imádság:
Mit használ nekem, hogy tisztában vagyok bűneimmel, s hogy te, Uram, eljössz a világba, ha nem jössz el az én lelkembe, ha nem térsz be hozzám, ha nem élsz és nem beszélsz bennem? Hozzám kell eljönnöd, Uram, az adventnek bennem kell megvalósulnia!

Evangelium minden nap



*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Meghívó

Idei ünnepségünk december 9-én, vasárnap 15 órakor kezdődik a Haza dombjánál a nemzet 56-os zászlaja alatt. A felszólalók közé várjuk több ismert közéleti és művész személyiség közt

Tőkés Lászlót és Makovecz Imrét

Kérjük, részvételükkel, vagy köreikben hírverést vállalva segítsék ügyünket!

Ha elfogadják meghívásunkat, visszajelzésüket akár telefonon (sms) - 0036-30-3325009, akár emailben - fehergalamb@gmail.com - előzetesen is hálásan köszönjük!

Részletek a levél mellékletében.

Magyarországért Egyesület


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

S A J T Ó M E G H Í V Ó

A Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal meghívja tisztelt Szerkesztőségüket a Szakszervezetek és a Civil Szféra közös sajtótájékoztatójára, melyet 2007. december 10-én délelőtt 10 órakor tart a Magyar Nők Szövetségének székházában, Budapest, VI. Andrássy út 124. I. emelet.

A sajtóértekezlet célja a civil szervezetek és a szakszervezetek közös fellépésének demonstrálása a társadalombiztosítás részleges privatizálása ellen, a nyugdíjrendszer védelmében, a megélhetési jogokért. A résztvevők beszámolnak közös akcióterveikről

A sajtótájékoztatót tartja:

Gajda Imre (Létforrás Alapítvány)
Gaskó István (Liga Szakszervezeti Szövetség)
Gyenes Géza (Magyar Orvosok Szövetsége)
Lányi András (Élőlánc Magyarországért)
Palkovics Imre (Munkástanácsok Országos Szövetsége)
Sipos József (MSZP Társadalompolitikai Tagozat)
Szabó Endre (Nagycsaládosok Országos Egyesülete)
Szigeti Gábor (Állásnélküli Diplomások Országos Bizottsága)
Simó Endre (Magyar Szociális Fórum Kerekasztal)
És mások

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Robert Gates nem tagadja Izrael atomfegyvereinek létét
Lánchíd Rádió, szo, 2007-12-08 19:13

Az izraeli atomprogram nem jelent veszélyt a szomszédos országokra - nyilatkozta az amerikai védelmi miniszter. Robert Gates nem tagadta, hogy Izraelnek van atomfegyvere.

A pentagon vezetője egy bahreini értekezleten kijelentette: Irántól eltérően a zsidó állam egyetlen szomszédos ország megsemmisítésére sem törekszik, és nem támogatja a terrorizmust. Az amerikai védelmi miniszter közölte: Izrael nem szállít fegyvert olyan helyekre, mint Irak, és nem kívánja megingatni a libanoni kormányt.

(Lánchíd Rádió)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Budapesten tárgyal az USA és Oroszország a rakétavédelmi rendszerről
2007-12-09 10:05 hírTV

Budapesten lesz az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai telepítéséről kezdett orosz-amerikai egyeztetés újabb fordulója.

A washingtoni külügyminisztérium közlése szerint csütörtökön lesz a találkozó. Az orosz küldöttséget Szergej Kiszljak, külügyminiszter-helyettes vezeti, az amerikait pedig John Rood amerikai külügyi államtitkár.

A Magyar Nemzet a washingtoni orosz nagykövetségre hivatkozva már pénteken megírta, hogy a következő egyeztetés helyszíne Budapest lesz. Szekeres Imre, honvédelmi miniszter azonban a Hír TV-nek akkor még azt mondta: nem tud arról, hogy a magyar fővárosban folytatódnának a tárgyalások.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Mégis vonulhat a Magyar Gárda
Független Hírügynökség | 2007. 12. 09., 10:32 | Index

Tatárszentgyörgy polgármesterének tiltakozása ellenére a Magyar Gárda megtartja a vasárnap délutánra, a faluba tervezett rendezvényét. A polgármester visszavonta a szervezet rendezvényére korábban már jóváhagyott területfoglalási engedélyt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ugyanakkor pénteken azt közölte, hogy a vasárnap délután két órától négy óráig tartandó demonstrációt tudomásul vette, és a megfelelő rendőri erővel biztosítja.

A rendezvényt 500 fősre jelentették be. A Magyar Gárda szombaton késő este kiadott sajtóközleményében az áll, hogy Berente Imréné, a falu polgármestere politikai nyomás hatására a találkozót a "roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációnak" minősíti és a demonstráció betiltását kezdeményezi. A gárda véleménye szerint a polgármester próbálkozásával az egyesület rossz hírnevét kelti, és szembeszáll az érvényes rendőrségi határozattal is. A Magyar Gárda a polgármester tiltakozása ellenére él törvény adta jogával és megtartja Tatárszentgyörgyre tervezett békés demonstrációját - közölte a szervezet.

A Roma Sajtóközpont csütörtöki közleményében azt írja, hogy a Magyar Gárda erődemonstrációt tart a Pest megyei faluban, ahol kétszáz gárdista vonul végig a romák által is lakott utcákon. A helyi roma vezető nem értette, miért pont ezt a falut választotta az egyesület elsőként, miért éppen itt kezdik az önvédelemi szerveződésre buzdítást a cigánybűnözéssel szemben. A gárda magyarázata erre az volt, hogy több gárdista is él a településen, többüket atrocitások értek.

"A Magyar Gárda által Tatárszentgyörgy településen terjesztett szórólapok tartalma és az interneten olvasható és a vezetőik által a médiákban tett nyilatkozatok alapján megállapítottam, hogy félrevezettek és a tatárszentgyörgyi rendezvényt a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni" - olvasható a települési, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, valamint több magyarországi érdekvédelmi szervezet szombat esti közleményében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken azt közölte, hogy a vasárnap délután két órától négy óráig tartandó demonstrációt tudomásul vette, és a megfelelő rendőri erővel biztosítja.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Wittner: A lopakodó halált ma úgy hívják, hogy reform
2007. december 8. 19:13 MNO

Városi gyásznapot tartottak Salgótarjánban szombaton az 1956. december 8-án eldördült sortűz áldozatainak emlékére; a megemlékezésen a főszónokként felkért Wittner Mária úgy fogalmazott: a sortüzes halált felváltotta a lopakodó halál, melyet most úgy hívnak, reform.

Az egykori Vásártéren, a sortűz helyszínén rendezett gyászünnepségen az SZDSZ és az MSZP képviselői a Himnusz elhangzása után elhelyezték koszorúikat az emlékműnél, majd elhagyták a teret, ezzel jelezve, hogy nem vállalnak közösséget Wittner Máriával, akinek '56-os múltja előtt fejet hajtanak, de mai tevékenységét elutasítják. A városi MSZP és SZDSZ tavaly ugyanezt tette, de akkor más ürügyet talált a külön megemlékezésre.

Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő, halálra ítélt 1956-os forradalmár beszédében sérelmezte, hogy az egykori, "tettüket meg nem bánó véres kezűeket" éppúgy kitüntetik "a módszerváltás utáni demokráciában", ahogyan a diktatúrában tették. "Így kaphatott kitüntetést a salgótarjáni sortűz egyik prominens ÁVH-s levezénylője, dr. Ladvánszky Károly, akinek 75. életévének betöltésekor Lamperth Mónika belügyminiszter adta át a kitüntetést. Életútjának érdeme 131 áldozat, nők, férfiak és gyerekek, 150 sebesült, s mindez csak Salgótarjánban" - mondta.

A képviselő szerint a sortüzeket "ímmel-ámmal tárgyalta a független bíróság, az eredmény majdnem a nullával egyenlő, az igazi főbűnösök kimaradtak a buliból". - Ezért történhetett meg az, hogy a forradalom 50. évfordulóján, a nulla tolerancia nevében, úgy, mint régen, vérbe fojtották - tette hozzá.

Az anyákat arra kérte, óvják gyermekeiket, mert, mint fogalmazott, a sortüzes halált felváltotta a lopakodó halál, melyet most úgy hívnak, reform.

131 ártatlan embert mészároltak le

Salgótarjánban 51 éve mintegy négyezer fős tömeg tüntetett a Vásártéren a letartóztatott forradalmárok kiszabadítását kérve. A békés tömegre szovjet katonák és karhatalmisták nyitottak tüzet. A sortűznek levéltári források szerint 49 halálos áldozata volt, és mintegy 80-an sebesültek meg. A Pofosz 131-re teszi az áldozatok számát.

Sulyok László, a Pofosz Nógrád megyei elnök-helyettese a gyásznapon azt mondta: 51 esztendő telt el a kettős sortűz óta, és már felejtenünk kellene, de azért sem lehet, mert "nem gondolhatjuk komolyan, hogy ami ma van, az a mi vágyott demokráciánk".

Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere azt hangsúlyozta, hogy december 8-a annak mementója: nem engedhetjük meg még egyszer olyan hatalom működését, amely sárba tapossa a demokráciát, félelemben tart, besúgásra ösztönöz, elhallgatja az igazságot. Beszédét azzal a gondolattal zárta: "ha nem is vagyunk egyvéleményűek, salgótarjániak maradunk azért mindnyájan, amit soha nem kellene elfelejtenünk".

(MTI, MNO)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Németország betiltaná a Szcientológia egyházat
Index | 2007. 12. 07., 22:22

A Szcientológia egyház betiltásának lehetőségét keresi a német nemzetbiztonság, jelentették be a kedden, mert a szervezet egyes elvei ellentétesek az alkotmánnyal, írja a CNN.

A 16 német tartomány belügyminisztere azt a feladatot adta a német nemzetbiztonsági ügynökségnek, hogy találjon fogást a Szcientológia egyházon, hogyan lehetne a szervezetet betiltani, mivel a több mint 10 éve megfigyelés alatt álló szervezet "az ország békés, demokratikus rendjét fenyegeti". A döntésről a berlini belügyminiszter, Erhart Körting tájékoztatta a sajtót egy kétnapos konferencia után pénteken, írja [1] a CNN.

Sabine Weber, a berlini szcientológusok vezetője szerint csak Berlin újabb kísérletéről van szó, amivel meg akarja állítani a Németországban és Európa más országaiban is egyre népszerűbb vallást. "Nagyon is egyértelmű, hogy a Szcientológia megállíthatatlanul tör előre" - fogalmazott Weber.

Németországban évek óta támadják a szcientológusokat, mondván a vallás sérti az általános emberi jogokat. Ugyanakkor Németországban több alkalommal mondta ki - igaz alacsonyabb fokú, helyi illetőségű - bíróság, hogy a szcientológusoknak joguk van vallásukat gyakorolni.

Az amerikai keletkezésű Szcientológia egyházzal megengedőbb Egyesült Államok kormánya éves emberi jogi jelentésében (Human Rights Report) bírálta is Németországot, amiért megfigyelés alatt tartja az egyházat.

A berlini tartományi belügyminiszter nem közölt konkrét okokat, miért hozta meg ezt a döntését a német nemzetbiztonság csúcstanácsa, de a német szolgálatok éves jelentése mindeddig a szélsőséges szervezetek közé sorolta az egyházat.

"Számos, köztük nem nyilvános forrás is rögzítette már, hogy a szervezet korlátozza az alap és az emberi jogokat, mint például az egyén fejlődéshez való jogát, illetve az egyenlő bánásmód elvét" - áll a legutóbbi jelentésben.

Idén Németország már szembekerült [2] az egyik legismertebb szcientológussal, Tom Cruise-zal is. Az amerikai színész ugyanis egy Hitler-elleni merényletről szóló új filmjét akarta Berlinben forgatni, ám a hadügyminisztérium leszektatagozva Cruise-t nem engedte a stábot a minisztérium területére. Végül eleget tettek a produkció kéréseinek.

A Szcientológia egyházat 1954-ben alapította L. Ron Hubbard az USA-ban. 1970-ben jelent meg Németországban, és jelenleg 6000 fősre becsülik a német szcientológusok számát. A szekta Magyarországon is működik, tagjai jelentős része vállalatirányítási kurzusokat szervező cégekbe tömörül.

A magyar Nemzetbiztonsági Hivatal éves jelentésében is többször figyelmeztetett [3] már a "társadalomra veszélyes 'vallási' mozgalmak" nemkívánatos térnyerésére, bár konkrétan nem nevezte meg az egyházat. A Heti Válasz nemrégiben összegyűjtötte [4] a legbefolyásosabb magyar szcientológusokat, Gyurcsány Ferenc volt üzlettársa is köztük volt.

2007(1707).12.09.

Egységben a Szent Koronával!
Az Atya, Anya és Fiú: a Maniheista szentháromság

Petíciózás

BANNERCSERE

Dobogó
Best of Gyurcsány 2
tovább dübörög a hazugság

és gyűjtemény
Hírháló archívum CD
Programajánló!
FEKETELISTA
Székely miatyánk
Magyar Arcképcsarnok
Nemzeti Hírháló blog
Egységben a Szent Koronával!
Civil Jogász Bizottság
Nemzeti Jogvédő Alapítvány

Újra Zenit TV
Erdélyi tájakon
Trianon Emlékmű
Szent Korona rádió
Kossuth Tér Rádió
Szent István Rádió
Feltöltődés zenével
Hírvonal: 1/222-0343

Szórólapjaink
MINTA 1
MINTA 2
MINTA 3


Ingyenes Winamp programmal
Hírháló rádió

 
"Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!"
Zsoltárok k. 120:2





 
A hírlevelekben megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Nyomtatás | Hozzászólások | Szerintem | Hírküldés | Vendégkönyv
Feliratkozás | Leiratkozás | Szüneteltetés | Nagyobb betű | RSS | Levelezőlistánk